Gipszkarton – előnyök
Ha eljött az idő, hogy válaszfalat húzzunk a lakásunkba, de nem tudjuk még, hogy milyen anyagból lenne a legtakarékosabb és legokosabb dolgozni, akkor ajánlatos néhány elemzési szempontot figyelembe venni az általunk is ajánlott anyagról, a gipszkartonról. Hogy miért a gipszkarton jelenti az egyik legjobb választást, azt azonnal megtudja.
Először is: nagyon fontos a hőszigetelő tulajdonsága. Gondoljunk bele, hogy mennyi pénzt megspórolhatunk télen azzal, hogy a meleget tovább tartjuk az otthonunkban, így hát jóval kevesebb ideig kell a fűtést használnunk. Ráadásul a levegő páratartalmának változásával arányosan a gipszkarton kitágul, valamint összemegy (természetesen kis mértékben), így a falakon nem lesznek olyan repedések, amelyeket a hagyományos téglafalakon láthattunk.
Másodszor, a hőszigetelés után fontos megemlíteni a hangszigetelő tulajdonságát is, ami minden bizonnyal újabb előnynek sorolható be. Egy válaszfal felhúzásakor tartsuk szem előtt azt a tényt, hogy a falat azért építjük, mert egy kis privát szférát szeretnénk, ahol nyugalomban lehetünk és nem zavarnak saját szobánkban. Jól tudjuk viszont, hogy attól, amiért van egy válaszfalunk, még nem leszünk teljesen elszigetelve a többi tértől, hiszen a hang sok esetben nagyon jól áthallatszik. Ha gipszkartont használunk, a hangszigetelés miatt már nem kell fájjon a fejünk, ugyanis üveg- vagy kőzetgyapottal párosítva a gipszkarton remek hangszigetelő.
Továbbá fontos tisztában lenni azzal is, hogy a gipszkarton esetében a különböző vezetékek és kábelek elvezetése a falon belül történik, így hát nem kell vésni és falat bontani, mint a hagyományos téglafalaknál. Ha azonban a téglafallal kell boldogulnunk, akkor sem kell megijedni, ugyanis egy falfúrás vagy falvágás már egyáltalán nem jár annyi kosszal és felfordulással, mint eddig, ugyanis számos kifinomult eszköz áll a szakemberek rendelkezésére.
Ha válaszfalakat szeretnénk felállítani gipszkartonból, akkor viszonylag egyszerűen és gyorsan elvégezhető feladat előtt állunk, ugyanis akár házilag is, egyedül felállíthatjuk őket. Ehhez számos útmutatót találhatunk akár a megbízható weboldalakon is, amelyek jelentősen hozzásegítenek a sikeres válaszfal felállításához. A gipszkarton szerkezet könnyen kezelhető és kitűnően egyenes felelületek hozhatók létre általa.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a gipszkarton használata számos téren megkönnyíti a munkánkat, mivel szárazon, gyorsan és jutányos áron készíthetünk jó minőségű válaszfalakat, akár házilagosan is. Ezen felül a gipszkarton kiváló hő- és hangszigetelő, így hát télen nem engedi ki a meleget, nyáron pedig a házban tartja a hűvös légkört. Ráadásul hő és nedvesség hatására csak olyan mértékben tágul ki, vagy húzódik össze, hogy az nem okoz semmiféle repedést a falakon, így hát a nagyobb felületek is egyenletesek maradnak. Ha tehát egy könnyen kezelhető és olcsón hozzáférhető anyagot keresünk, akkor a gipszkarton mindenképp a lista elején fog szerepelni!